AktuálisKiemelt

Az autizmus első tünetei

Az autizmus korai jelei gyakran bizonyos viselkedésformák hiányaként jelentkeznek, épp ezért nehéz ennek a spektrumzavarnak a felismerése. Alább összegezzük a legelterjedtebb tüneteket.

Azokat a kisbabákat, akik ebben a genetikai okokra visszavezethető, észlelési- és információfeldolgozási zavarban szenvednek, gyakran nagyon jó és nyugodt babaként szoktak jellemezni, ugyanis csendesek és függetlenek. Alábbi leírásunkban az autizmus azon jeleit gyűjtöttük össze, melyek az első két évben szoktak jelentkezni.

Az autizmus formái

Korábban három különböző típusú autizmust különböztettek meg a szakemberek: kisgyermekkori autizmus, atipikus autizmus, Asperger-szindróma. Mára azonban ez megváltozott, ugyanis az összes ismert formára az autizmus spektrumzavar kifejezést használják, ugyanis a betegség különböző fajtáit nem lehet egyértelműen elhatárolni egymástól. A betegség súlyossága nagyon tág intervallumon mozog: míg egyeseknél súlyos értelmi fogyatékossággal jár, aminek következtében a beszélt nyelv megtanulása is elmarad, mások rendkívül tehetségesek bizonyos területeken.

Autizmus – A szociális kommunikációt érinthető tünetek

  • Nem mutat tárgyakra, illetve nem emeli fel azokat a magasba, hogy megmutassa másoknak vagy ezzel jelezze, hogy szeretne valamit. Erre jó példa, hogy a gyermek nem mutat rá a kutyára, majd azt követően a felnőttre, hogy biztos legyen abban, utóbbi is látta az állatot. Szintén autizmusra utalhat, ha a gyermek játékát a szülő ölébe ejti, majd elmegy anélkül, hogy ránézne és megmutatná neki.
  • Nem létesít szemkontaktust, hogy felhívja magára a figyelmet.
  • Nem reagál se a nevére, se ismerős hangra.
  • Nem mosolyog, még akkor sem, ha mi mosolygunk rá, illetve más arckifejezést sem utánoz.
  • Nem gesztikulál. Búcsúzáskor például nem integet magától, csak akkor teszi ezt, ha konkrétan felszólítják rá, vagy esetleg, ha más integet.
  • Szemével nem követi a kézmozdulatokat, ha például egy tárgyra mutatunk. A kezünket nézi, viszont az adott tárgyra, amire rámutatunk, nem pillant.
  • Nem nyújtja a karjait, hogy felemeljük.
  • Nem ad ki hangokat abból a célból, hogy felfigyeljünk rá.
  • Nem kér segítséget.
  • Nem mutat érdeklődést más gyerek iránt, nem játszik mással, és nem mutatja ki az örömét vagy az érdeklődését.
  • Nem kezdeményezi például a kukucs játékot, továbbá olyat sem játszik, ahol azt tetteti, hogy süt vagy főz, esetleg egy babát etet.
  • A legegyszerűbb utasításokat – például: mutasd meg a kutyát! – nem érti.
  • Gyakran megismétli az elmondottakat, amiket épp hallott. Ha például megkérdezzük tőle, hogy kér-e innivalót, akkor ő erre azt válaszolja, hogy „kér-e innivalót”.

Autizmus – A viselkedés terén jelentkező tünetek

  • A gyermek nagyon érdeklődik bizonyos tárgyak iránt, és azoknál le is ragad. Erre jó példa, ha csak autókkal játszik, vagy folyamatosan fel-le kapcsolja a lámpát.
  • Csak egy bizonyos formában lép interakcióba a játékokkal vagy más tárgyakkal, azaz nem használja azokat más típusú játékhoz – például mindig egy sorba rendezi a tárgyakat.
  • A különleges dolgok iránt érdeklődik, például a fémből készült dolgok, a lefolyó iránt, vagy mindig ugyanazt az egy reklámot akarja megnézni újra meg újra.
  • Ideges vagy izgatott lesz, ha valami változás lép fel a mindennapi rutinban, például módosul a lefekvés ideje.
  • Ismétli a mozgásokat vagy furcsa mozdulatokat tesz, például a lábujjhegyén jár.
  • Nagyon érzékenyen reagál bizonyos ingerekre. Egyes hangok hallatán ideges lesz, vagy csak adott állagú ételt fogyaszt.
  • Keresi a szenzoros stimulációt, például olyan rezgő és mozgó tárgyakat, mint a mosógép.

Míg egyes gyerekeknél nagyon sok ilyen tünet fellelhető, addig másoknál csak pár jelentkezik, sőt, némelyik szimptóma akár olyan gyermek esetén is előfordulhat, aki nem autista. Ezek a viselkedésformák idővel megváltozhatnak vagy egyértelműbbé válhatnak, ahogy idősödik a gyermek. Bizonyos már megtanult képességek elvesztése során keressünk fel egy orvost, illetve ezt abban az esetben is tegyük meg, ha az alábbiak figyelhetők meg:

  • 6 hónaposan: Gyermekünk nem mosolyog, illetve más olyan arckifejezést sem csinál, amivel az örömét fejezné ki.
  • 9 hónaposan: Továbbra sem mosolyog és más arckifejezések is hiányoznak, továbbá hangokat sem ad ki.
  • 12 hónaposan: Nem reagál a nevére, továbbá nem gügyög és nem beszél babanyelven. Ezeken kívül hiányoznak az olyan gesztusok, mint a mutogatás, a karok kinyújtása vagy az integetés.
  • 16 hónaposan: Nem mond szavakat vagy legalább szótagokat.
  • 24 hónaposan: Nem mond olyan két szavas mondatokat, melyeknek értelme is van, és nem csak megismétli a hallottakat.

Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az előbb felsoroltak alapján még nem lehet diagnózist felállítani, hiszen minden gyermeknek vannak különös dolgai, illetve a meglévő tünetek nem tudatják velünk, hogy mi okozhatja azokat. A késői beszéd hátterében például hallásprobléma is állhat. Minden esetben keressünk fel egy gyerekorvost, aki alapos vizsgálatokkal ki tudja deríteni, hogy mi okozhatja a problémát, vagy akár átirányíthat minket egy specialistához.

 

Forrás: benu.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
tartalom | menü | hozzáférési billentyűk