AktuálisKiemelt

Európai fogyatékossági igazolvány – Hogyan tovább?

Az európai fogyatékos embereknek folyamatos problémát jelent, hogy külföldi utazásaik során érvényesíthessék az őket megillető kedvezményeket. Erre jelent megoldást az európai fogyatékossági kártya, amely egy évtizedes előkészítő munka után hamarosan létrejöhet.

Az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) és tagjai által éveken át végzett intenzív érdekképviseleti tevékenység hatására az Európai Bizottság létrehozta és 2021 márciusában közzétette a fogyatékossággal élő személyek jogaira vonatkozó, 2021 és 2030 közötti időszakra szóló stratégiát. Az EDF által évek óta szorgalmazott és a stratégiába mindenképpen beépíteni kívánt téma volt az európai fogyatékossági igazolvány bevezetése, amiben a nemzetközi szervezet végül sikerrel járt.

A lassan egy évtizede várt egységes európai fogyatékossági igazolvány az Európai fogyatékosságügyi stratégia egyik zászlóshajója, azaz az egyik legfontosabb és leglátványosabb intézkedése lesz. Sőt, az Európai Bizottság ígérete szerint az igazolvány bevezetésének és alkalmazásának részleteit 2023 végéig kidolgozzák.

Ahogy az EDF hírlevelében olvashatjuk: „a Bizottság arra tesz javaslatot, hogy az európai fogyatékossági igazolvány 2023 végéig elkészüljön és azt mindegyik uniós tagállam elismerje. A bevezetés folyamata egy nyolc uniós ország részvételével folyó kísérleti projekt eredményein, illetve a fogyatékossággal élő személyek európai parkolási igazolványának működési tapasztalatain fog alapulni”.

Az EDF örömmel üdvözölte a kezdeményezést, hiszen a fogyatékossági igazolvány már több mint 10 éve az európai fogyatékosügyi szervezeteket összefogó ernyőszervezet egyik legfontosabb kampánytémája és „követelése” volt.

Az európai fogyatékossági igazolvány története egészen 2013-ig nyúlik vissza, amikor az Európai Bizottság – a fogyatékosügyi mozgalom követelésének nyomán – nyolc érdekelt tagállam részvételével felállított egy működő projektmunkacsoportot, hogy ötleteik és tapasztalataik megosztásával megalapozzanak egy lehetséges későbbi európai projekthez vezető utat. Ez a munka, melynek megfigyelőként az EDF is részese volt, most hozza meg gyümölcsét.

A törvényhozók elköteleződését elősegítő egyik fontos tényező a 2016 és 2018 között 8 uniós tagállamban (Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Málta, Olaszország, Románia, Szlovénia) megvalósult kísérleti projekt volt, melynek értékelése mostanra fejeződött be. Az értékelő tanulmány következtetése szerint a projekt előnyei felülmúlták annak költségeit. A kísérleti projekt azzal a kikötéssel futott, hogy a részes államok kölcsönösen ismerjék el az igazolvány birtokosának „fogyatékossággal élő személyi státuszát”. Tehát, ha valaki egy Belgiumban kiállított fogyatékossági igazolvánnyal nyaral Cipruson és felmutatja kártyáját, ugyanolyan kedvezményekre és előnyökre legyen jogosult, mint a ciprusi kártyabirtokosok, anélkül, hogy el kelljen magyaráznia fogyatékosságának okát vagy a személyzet jóindulatára kelljen hagyatkoznia.

Bár a pilot projekt pozitív eredménnyel zárult és a cél eléréséhez jó kiindulópontként szolgál, hatókörében és fogadtatásában meglehetősen korlátozottnak bizonyult. Egyelőre elsősorban olyan kártyabirtokosok számára biztosít előnyöket, akik a kulturális, szabadidős, sport és turisztikai szolgáltatásokhoz kapcsolódóan várnak kedvezményeket, mint például a helyi múzeumi, uszodai vagy mozibelépők kedvezményes tarifája, rövidebb sorbanállás a vidámparkokban vagy a zenei fesztiválokra szóló ingyenes belépés a kísérő számára.

Az EDF munkatársa így nyilatkozott: „Örülnünk kell ezeknek a kedvezményeknek, hiszen érdemi változásokat hoznak. Ugyanakkor a fogyatékossággal élő személyek Európai Unión belüli szabad mozgásának valódi megkönnyítése érdekében olyan igazolványra van szükségünk, amely túlmutat a fenti célokon. Amíg az igazolványt nem vehetjük kezünkbe, nagyon sok kérdés továbbra is nyitott marad. A stratégia meglehetősen homályosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogyan is fog ez a kártya kinézni, milyen kedvezményekre fog jogosítani, milyen jogi háttérre lesz szükség a kibocsátásához és mik lesznek a jogosultság feltételei. Mindezt most kell majd meghatározni”.

Az EDF a következő időszakban találkozókat és rendezvényeket szervez a közös álláspont kialakítására, illetve annak kidolgozására, hogy melyek az európai fogyatékos személyek elvárásai az európai fogyatékossági igazolvánnyal szemben. Figyelembe véve az uniós döntéshozatali eljárások időigényességét, a 2023-as határidő egyáltalán nem tekinthető távolinak.

A cikk az EDF hírlevél 18. szám (2021. május 6.), Marie Denninghaus, az EDF érdekképviseleti munkatársának írása nyomán készült.

Forrás: MVGYOSZ

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
tartalom | menü | hozzáférési billentyűk