Aktuális

Felülvizsgálják az MNB fogyatékkal élő ügyfelekre vonatkozó ajánlását

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége egyeztetést kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bankkal és a Magyar Bankszövetséggel a fogyatékkal élő ügyfelekkel kapcsolatos egyenlő bánásmódról szóló, 2017-től hatályos ajánlás felülvizsgálata céljából.

Jó gyakorlatok

2019 és 2020 között a látássérült banki ügyfelek sok általános problémát jeleztek a szövetség számára, melyeket figyelembe véve adunk javaslatot az ajánlás módosítására. Az ajánlás felülvizsgálata során azonban a problémák mellett a fogyatékossággal élő ügyfelek ügyintézésével kapcsolatos pozitív esetekre is szeretnénk a figyelmet ráirányítani. Az egyes jó gyakorlatok megismerése lehetővé tenné azok beépítését az ajánlásba. Ezáltal azok általánossá válhatnának, és így sokunk hasznára lehetnének a pénzügyi ügyintézésben. Tehát kérjük, osszák meg velünk a területet érintő pozitív élményeiket is.

Konkrét problémák jelzése

A Magyar Nemzeti Bankkal történő egyeztetés során az is nyilvánvalóvá vált, hogy – még ha történik is visszaélés az ügyintézés során a látássérült személyek kárára – ezek az ügyek nem jutnak el a MNB Hitelintézeti Felügyelőségéhez. Így – mivel hivatalos tudomása nincs az ügyekről – az MNB nem is indíthat eljárást az érintett pénzügyi szervezettel szemben.

A látássérült emberek érdekeit csak akkor tudjuk hitelesen képviselni, ha az érintettek velünk is megosztják a vonatkozó személyes élményeiket, adott esetben konkrét problémáikat. Minél több információt meríthetünk a való életből, annál inkább csökkenthetjük az ügyfelek és a pénzügyi szektor dolgozóinak információs aszimmetriáját, ezáltal elősegítve a sikeres ügyvitelt.

Jelzáloghitelt szeretett volna felvenni, de a bank az Ön látássérülése okán ragaszkodott a közjegyző előtti eljáráshoz, ezzel kényszerítve Önt indokolatlan költségek megfizetésére? Van egy bankfiók, ahol megtagadják Öntől az ügyintézést arra hivatkozva, hogy látássérültként nem járhat el önállóan a saját ügyében? Szeretett volna hitelkártya-szerződést kötni, de látássérülése okán a pénzügyi szervezet nem tette ezt lehetővé? Szeretett volna életbiztosítást kötni, ám veleszületett látássérülését kiemelkedő kockázatnak tekintve a biztosító jogszerűtlenül megtagadta Önnel a szerződéskötést? Nem adnak Önnek lehetőséget személyes ügyintézésre, így kényszerítve Önt a látássérültek számára nem hozzáférhető online felületek használatára? Vagy valami mást tapasztalt?

Írja meg nekünk! Ismertesse az ügy pontos részleteit, hogy érdekvédelmi szervezetként azt az MNB Hitelintézeti Felügyelősége elé tárhassuk, így kérve a jogsértés megállapítását, és hogy a szabálytalanul eljáró pénzügyi szervezettel szemben megfelelő szankció kerülhessen kiszabásra!

A Magyar Nemzeti Bank Hitelintézeti Felügyeleti Igazgatóságával folyamatosan kapcsolatban állunk, ezért leveleiket bármikor, akár a későbbiekben is várjuk a info@mvgyosz.hu e-mail címre!

Gulyásné dr. Bölkény Ágota, jogtanácsos

Velegi Dorottya, az MVGYOSZ munkatársa

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
tartalom | menü | hozzáférési billentyűk