AktuálisKiemeltOktatás

Innovációk felkarolásával segíti a lakosságot és a vállalkozásokat a Vodafone

AAK applikáció fejlesztését is támogatta a Vodafone amely a fogyatékkal élők fejlesztését, oktatását segíti

A Vodafone Magyarország az elmúlt években számos, az oktatás és az egészségügy digitalizációját, valamint a fenntarthatóság megteremtését segítő innovációt karolt fel, melyek kivétel nélkül nagy segítséget nyújtottak a lakosságnak a koronavírus járvány alatt. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a vállalkozásokra is: folyamatosan dolgoznak olyan digitális megoldásokon, amelyek a vállalkozások versenyképességének növelését szolgálják. Mindezen innovációkat a Vodafone egy online sajtótájékoztató keretében mutatta be, melyet Majka vezetett.

A Vodafone április elején jelentette be új márkapozícióját, melynek középpontjában az emberi ambíció, a technológia és az ezek összefonódásából születő határtalan lehetőségek állnak. A „Together we can” szlogen mögött álló szellemiség már régóta jelen van a Vodafone Magyarország életében: a vállalat már az elmúlt években is számos olyan innovációt karolt fel, melyek segítették az oktatás és az egészségügy digitalizációját, valamint a fenntarthatóság megteremtését, és amelyek kivétel nélkül nagy segítséget nyújtottak a lakosságnak a koronavírus járvány alatt is. A szolgáltató a lakosság mellett a vállalkozásoknak is segítő kezet nyújtott az elmúlt időszakban: a Vodafone digitális megoldásai segítették a vállalkozásokat a koronavírus utáni helyreállításban, versenyképességük növelésében. A felkarolt kezdeményezések és saját hatáskörben fejlesztett megoldások révén a Vodafone ma már sokkal inkább tekinthető technológiai vállalatnak, mintsem egyszerű telekommunikációs szolgáltatónak. 

„Igyekszünk minden szolgáltatásunk központjába az ügyfelet állítani, azt elősegíteni, hogy az élete eredményesebb, hatékonyabb, kényelmesebb legyen. Mindig ez a cél lebeg a szemünk előtt szolgáltatásaink fejlesztése során. Emellett keressük és támogatjuk a környezetünkben azokat a digitális innovációkat, melyek valamilyen makro-társadalmi problémát tudnak megoldani, előmozdítani.” – mondta el Révész Balázs, a Vodafone Magyarország Lakossági Szolgáltatások Üzletágának Vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „A jövő a digitális technológiáé, és a Vodafone mint vállalat is már régen több egyszerű telekommunikációs cégnél. Digitális technológiai vállalatként már nem csak hálózatról és telco-szolgáltatásokról gondolkodunk, hanem élen járunk azokban a technológiákban, amik a társadalmunkat a legjobban szolgálják.”

Digitális oktatást támogató kezdeményezések

A Vodafone Magyarország az elmúlt években számos, az oktatás digitalizációját támogató applikációt karolt fel. Ezek közé tartozik többek között az ExaMe applikáció, melynek segítségével a diákok egyetlen appból tudnak felkészülni az érettségi vizsgáikra. Hasonlóképpen a tananyagok digitalizációját segíti a BOOKR Suli applikáció, amely interaktív, animált hangoskönyvek segítségével járul hozzá a gyerekek olvasásszeretetének kialakításához. Előbbiek mellett a Vodafone Magyarország Alapítvány még 2019-ben állt be Trexler Erik és az általa fejlesztett AAK applikáció mögé, mely a fogyatékkal élők fejlesztését, oktatását támogatja.

Applikációk az egészségügy szolgálatában

Az oktatás mellett az egészségügy is kiemelt terület a Vodafone Magyarország számára. Az egészségügy digitalizációjának támogatása érdekében több ilyen célú kezdeményezést, innovációt karoltak fel. Ezek közé tartozik például az OncoVR program, amely a tartós kórházi ellátásra szoruló gyermekek szorongásának csökkentését célozza meg a VR technológia segítségével. Szintén az egészségügy digitalizációját segíti elő a mentőhívás folyamatát gyorsabbá és hatékonyabbá tevő ÉletMentő applikáció, valamint a DokiApp alkalmazás, amelynek segítségével a páciensek online, videóbeszélgetés formájában konzultálhatnak orvossal. Előbbiek mellett a Vodafone támogatja a PORC-O-GO elnevezésű, mesterséges intelligencia és 5G által támogatott vizsgálati rendszert is, melynek célja a helytelen mozgásminták és kóros mozgásszervi elváltozások videofelvételek alapján történő korai azonosítása.

Innovációk bolygónk védelméért

A Vodafone évek óta úgy alakítja tevékenységét, hogy az ne terhelje bolygónkat, sokkal inkább segítse, óvja azt. Ennek érdekében több olyan kezdeményezést karoltak fel az elmúlt években, melyek a technológia segítségével járulnak hozzá környezetünk védelméhez. Az egyik ilyen a Hulladékvadász applikáció, amely arra kívánja ösztönözni a lakosságot és a vállalatokat, hogy az illegális szemétlerakóhelyek bejelentésével járuljanak hozzá egy tisztább környezet megteremtéséhez. A WWF Léptem applikációja szintén a digitalizáció segítségével járul hozzá bolygónk védelméhez: az app egy olyan hiánypótló eszköz, amely elsőként számolja ki egyéni ökológiai lábnyomunkat valós hazai adatokra támaszkodva, emellett pedig mindennapi hasznos tippeket és rendszeres kihívásokat is ad annak csökkentésére.

Az előbbiek mellett a Vodafone kiemelt figyelmet fordít a vállalkozások támogatására is: az elmúlt időszakban számos olyan digitális megoldást fejlesztettek, melyek a vállalkozások koronavírus utáni helyreállítását, illetve versenyképességük növelését szolgálják. Ezek közé tartozik többek között az egészségügyi biztonságot szolgáló hőkamera rendszer vagy a boltba betérő maximális számú látogatót kontrolláló látogatószámláló megoldás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
tartalom | menü | hozzáférési billentyűk