AktuálisKiemelt

Kerekesszékes autóversenyző és teniszbajnok lehet a Spyder hazai márkanagykövete

2022-ben a tervek szerint Boiver György lesz az egyike azoknak, akik a Can-Am On Road márka egyik legkülönlegesebb termékének, a Can-Am Spydernek a 15 éves és a Can-Am Ryker 5 éves „születésnapjára” segítenek felhívni a figyelmet, és látványos akciókkal, jótékonysági motoros túrákkal teszik emlékezetessé a BRP-cég különleges járművének évfordulóját.

A Can-Amot Magyarországon forgalmazó cég alapítója, Gerencsér Csaba hazánk első jet-ski Európa-bajnoka és világkupagyőztese a napokban erről egyeztetett Bovier György kerekesszékes teniszbajnokkal, a magyar kerekesszékes teniszválogatott tagjával, aki – nem mellesleg – az első kerekesszékes mozgássérült, aki végigcsinálta a Budapest-Bamako Ralit.

Gyuri, aki számos hazai és nemzetközi intergrációs kampánynak is arca és szószólója, a Jet Power Hungary Dunaharaszti bázisán, a cég vadonatúj bemutatótermében egyeztetett az egykori jet-ski-bajnok cég alapítóval, akivel természetesen a BRP többi termékét, a homokfutókat, quadokat is kipróbálták és abban is megegyeztek, hogy Gyuri jövő tavasszal a jet ski sport kihívásait is kipróbálja.

Formula.hu

„Öröm és megtiszteltetés, hogy nálunk járt Gyuri, hiszen amit ő a balesete óta eltelt húsz évben véghez vitt akaraterőben, teljesítményben, kitartásban, az igazi élsportolóvá és példaképpé emeli” – hangsúlyozta Gerencsér Csaba, hozzátéve: cége és ő maga is elkötelezettek arra, hogy Bovier György jövő tavasztól, egy számára átalakított háromkerekű Can-Am Spyder nyergében kaphassa vissza a motorozás szabadságának semmihez sem hasonlítható érzését, és ezzel is erőt adjon, példát mutasson sorstársainak, bebizonyítva, hogy tényleg nincsen lehetetlen.

„Hiszünk abban, hogy Bovier Gyuri nem csak kerekesszékes sorstársai körében, de minden a teljesítményt, a kitartást, és az akaraterőt tisztelő ember körében jó reklámja lehet a termékeinknek, hiszen a cél pont az, hogy a Spydert, esetleg egy quadot, homokfutót vagy éppen jet-ski-t ugyanúgy használhasson, mint bárki más, ugyanazt a szabadság érzést élje át, mint az, akit a mindennapokban nem korlátoz a kerekesszék használata” – fogalmazott Bóday Pál a cég kommunikációs igazgatója, hozzátéve: az együttműködést nehezíti, hogy az idei esztendőhöz hasonlóan,a Can-Am quadok, Sea-Doo jet ski-k piacán áruhiány várható, így a következő esztendő elsőszámú feladata az lesz, hogy lehetősége szerint mindenki, aki szeretne, tudjon ezekből a nagyszerű prémium termékekből vásárolni.

Bóday szerint ugyanakkor a Jet Power Hungary Kft, a BRP termékek több mint negyedszázados hazai importőreként a Spyder 15 éves, a „kisterstvér” Ryker ötéves és a Can-Am márka 50 éves születésnapja okán, „kellemes kötelezettségének” érzi, hogy megünnepelje és mindenkivel megismertesse ezeket a nagyszerű termékeket, amelyeket kategóriáikban egytől egyig a világ legjobbjaiként jegyeznek a szakértők és szakújságírók.

„Ezért Bovier Gyurival mindenképpen együtt szeretnénk működni, és közös médiatartalmak készítésével is bemutatni, hogy a „Spyder szabadságélmény” mindenki számára elérhető, de semmihez sem hasonlítható különleges állapot.”

Forrás: Formula.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
tartalom | menü | hozzáférési billentyűk